Godot-ra várva

Ez a bejegyzés nem lesz benne az első ezer között a témában, ha csak az utóbbi heteket nézzük. A felsőoktatás nagy falat, maga a kérdéskör egy egész kutatási területet ölel fel. Néhány alapvető kérdést azért nem árt tisztázni, még mielőtt.

A kormány helyenként tényleg agyzsibbasztó próbálkozásai mögött két dolognak kellene látszódnia. Az egyik, hogy mi a cél. Nem, nem a minél jobb egyetemekre gondolok, ezt leírni is felesleges. Azt akarjuk, hogy a felsőoktatás és a hozzá kapcsolódó kutatási szféra adott pénzből minél jobb legyen. A célt firtató kérdés arról szól inkább, ki és mennyit áldoz rá. Ennek a hiánya volt igazán félrevezető a 2008-as népszavazásban is. A feltett kérdés egy baromság volt. 

• "Egyetért-e Ön azzal, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetni?"

Szeretnék-e több pénzt? Naná! Egy ilyen kérdésre, ha komolyan felteszik, csak igennel lehet voksolni. A színvonalat ne kenjük rá a Fideszre, ahhoz, hogy egy ilyen szintű bornírtság egyáltalán eljusson a referendumig, kellett, hogy a megelőző társadalmi viták is ilyen szinten legyenek (vö. 100 napos program, és a hozzá kapcsolódó parlamenti szavazások). Vegyünk két értelmes kérdést inkább.

• "Egyetért-e Ön azzal, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetni, és így a finanszírozást változatlanul hagyva csökkenjen a felsőoktatásra fordított összeg Magyarországon?"
• "Egyetért-e Ön azzal, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetni, és ehelyett a kieső összeget magasabb adókkal kompenzálja az állam?"

Ja, ez már nem annyira egyértelmű? Pedig minden állam által finanszírozott terület esetében van egy kiadási és egy bevételi oldal. Ez van, a "K" bomba, amelyik eltünteti a számokat, sajnos nem létezik. 

Essünk neki a tandíjnak megint. Ha a kiadási oldalt adottnak vesszük, a tandíj kérdése arról szól, az adott összeget ki fizesse meg. Bár minden érdekelt fél igyekezett elkenni a kérdést, ez szociális mellett értékválasztási probléma is. Egy magasan képzett munkavállaló több hasznot hoz a társadalomnak, mint amennyit saját maga realizál belőle, így a (részleges) állami finanszírozás szükséges. Egyetemi diplomával várhatóan nagyobb keresetre számíthat valaki, de több adót is fizet be, nagyobb eséllyel kezd saját vállalkozásba és ad munkát másoknak. Szóval, mennyit adjunk neki ehhez? Az adózás kérdése is összetett, mint arra Kondor Péter és Koren Miklós rávilágított.

A reform másik iránya a források hatékonyabb felhasználása kell, hogy legyen. Mint az minden érintett számára teljesen nyilvánvaló, néhány területet leszámítva a nagyobb egyetemeink is siralmas állapotban vannak. Pár tudományterületen a helyzet egészen katasztrofális. A teljesítményelv hiánya sehol sem szembeszökőbb, mint a gazdasági képzési területen, ahol az oktatott anyag még a Corvinus-on is gyakran csak néhány bevezető tankönyv és az oktatók saját (gyakran 80-as évekbeli) elképzeléseinek valami furcsa keveréke. Jó alapozó könyvekhez egyszerű hozzáférni, amelyek általában bevett angol nyelvű könyvek régebbi magyar fordításai, de ez nem menti meg a helyzetet. Sajnos az oktatók döntő többsége nem rendelkezik annyi releváns tudással sem, mintha most végeztek volna el egy mesterszakot egy jobb "nyugati" egyetemen. Ha valaki kételkedne az állításomban, érdemes meghallgatni egy tetszőleges rádióinterjút Bod Péter Ákossal vagy Csaba Lászlóval, amint lényegében semmit sem adnak hozzá ahhoz, amit két nappal korábban egy véleménycikkben megjelent az Economist-on.

A minőséget egyébként is nehéz garantálni. Azon kívül, hogy a fizetések nemzetközi szinten nem versenyképesek, egy magyarországi kutató munkáját akkor is hátráltatják, ha ő egyébként nagyon szívesen publikálna jó folyóiratokban. Vizsgákat szervez (adminisztratív dolgozók is el tudnák végezni), papírmunkát intéz (szintén), túlterhelik több kurzussal, amit, ha lelkiismeretesen elvégez, a munkaideje nagy részét kiteszi. A szakmai előmenetelét, munkakörülményeit vagy fizetését általában kevésbé befolyásolja, tudása naprakész-e, vagy cikkeit olvassa-e bárki is. 

Ez durva beavatkozás nélkül nem változik meg. Sajnos a kutatási tevékenységet nehéz számokkal értékelni. Gyakori trükk itthon olyan folyóiratban publikálni, ahol minden, formai szempontokat teljesítő cikket azonnal elfogadnak. A kellő hivatkozásszámot könnyű elérni, ha az egymást világszínvonalúnak tartó hazai kutatók egymást olvassák és hivatkozzák. Ezért a szakmai teljesítményt általában csak más szakemberek képesek értékelni.

Szükség van tehát értelmes egyetemi szabályzásokra, amelyek lehetővé teszik a hatékony munkavégzést és kiszámítható karrierpályát teremtenek. Valamint olyan szakemberekre, akik nemzetközi szinten is megállják a helyüket. Potenciálisan azok a magyar kutatók jöhetnek számításba, akik évek óta külföldön dolgoznak. Az ő hazahívásukra pedig nem magas bérekre (tévedés azt hinni, hogy őket ez érdememben motiválná), hanem egyértelműen megfogalmazott és részletesen kidolgozott szerkezeti reformokra van szükség, amelyekben nekik fontos szerep jutna. 

Nemzetközileg elismert magyar kutatóknak érdemei szerep jutna a reformfolyamatokban. Tiszta sci-fi. Pedig volna kit hazahívni, és olyanokra nem nagyon számíthatunk, akik semmilyen szinten nem kötődnek az országhoz. Akik viszont igen, általában pozitívan viszonyulnak a kérdéshez, de azt nem lehet elvárni, hogy tömegesen feladják az egzisztenciális helyzetüket a bizonytalanért. Ezért volna szükség egy világos és védhető elképzelésre a kormányzat részéről, amelyet kellő előkészítés után (!), az érintettek lehetőség szerinti bevonásával (!!) a kormány következetesen keresztülvinne (!!!). Mindez rettenetesen távolinak tűnik, és az elbukott, rosszul kommunikált és átgondolatlan programok csökkentik a kormány hitelességét és minden későbbi próbálkozás hatékonyságát.

Addig is jól elleszünk a dagonyában, és lehet tovább emlegetni a magyar géniuszt, aki mögötted megy be a forgóajtón és előtted jön ki. Kár, hogy ilyen emberek ugyan vannak, de jelenleg többnyire nem Magyarországon találják meg a helyüket.